Szomorúan aktuális
KIRÁLYNÉ
Egy bú a másik sarkában tapod,
Oly gyorsan jőnek. Húgod vízbe fúlt,
Laertes.
LAERTES
Vízbe? Ó, hol?
KIRÁLYNÉ
Egy fűzfa hajlik a patak fölé,
Mely szürke lombját visszatükrözi.
Ahhoz vivé ő eszelős füzérit:
Csalán-, kakukfü-, torma-, kosborát
(Ezt pásztorink durvábban nevezik,
Holtember-ujjnak szüz leányaink),
Ott egy behajló ágra koszorúját
Függesztené, s amint kapaszkodik,
Egy gonosz ág letört; s ő maga is
Gyom-ékszerével a siró folyamba
Zuhant alá. Ruhája szétterűlve
Mint hableányt tartá fenn egy korig;
Miközben régi nótákból danolt,
Mint ki nem is gyanítja önbaját;
Vagy oly teremtmény, ki a víz-elem
Szülötte és lakója. Csakhamar
Azonban ittas és nehéz ruhái
Dallam-köréből levonák szegényt
Sáros halálba.
LAERTES
Ó, jaj! hát beléfúlt?
KIRÁLYNÉ
Belé, belé.
LAERTES
Sok is vized, szegény Ophelia!
Elfojtom hát könyűm. De lám, minő
Bolond az ember! a természet rátart,
Mondjon akármit a szégyenkedés.
Ha ez kicsordult, a nő is kiment.
Élj boldogul, királyom! tűz beszéd
Lobogna nyelvemen, ha el nem oltja
Ez a bolondság. (El)
(Shakespeare: Hamlet, részlet)
